Ez most egy képes idézet! :)
2011. december 31., szombat
Első gondolatok 2012-ben
2012!!! 2012!!!
Olyan nehéz elhinni, hogy ismét eltelt egy év! Egy ideig nem is fog bennem tudatosodni, minden bejegyzéshez 2011-et fogok írni ( pl. a matek füzetembe), ilyen bakik biztos lesznek.
Ha visszagondolok a 2011-es évre, nem sok jó jut eszembe. Örülök, hogy túlléptem rajta. Elveszítettem egy családtagot, sok csalódás ért, nem voltam nyáron nyaralni. A jó dolgokból kevés van: a barátaimmal stiriót alakítottunk ki (ami egyre erősebb lesz), megismertem néhány új embert (de mind tök részeg volt, így nem lett hosszú távú barátság), rengeteg klassz könyvet kaptam. Hirtelen ennyi jut eszembe, amit fontosnak tartok megemlíteni. Amint említettem "sok csalódás ért", amiből rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem (úgyhogy ez annyira nem is rossz), érettebb lettem, és jobban kiismerem az embereket. Azt hiszem, kezd formálódni bennem az, hogy ki is akarok lenni. Ezt nem akarom részletezni, lényeg, hogy változni akarok kívül-belül. Nem akarok sem népszerű, sem stréber lenni, sem egy olyan lány, aki önbizalomhiányos, és 1 kiló smink mögé rejti az igazi arcát. Magamat akarom adni (amit eddig nem mutattam ki), az igazi énemet. Mert tudom, hogy az emberek másnak hisznek és látnak, mint amilyen vagyok. Maszk mögött éltem én is? Igen! Féltem a világtól, a kritikától, nem volt elég merszem szembeszállni vele, nem voltam elég bátor, hogy kiálljak magamért, és tegyek is valamit. Ezen akarok változtatni. Mert az igazi énem (amit eddig elnyomtam) kitartó, határozott, céltudatos, környezet és állatbarát és van saját akarata (megvallom egy kicsit feminista is vagyok).
Lehet, hogy ez most csak az új évi láz, de azt hiszem változó időszak kezdődik számomra. Szeretném, ha az emberek végre tisztelnének. Szeretném, ha én is lennék valaki.
Szóval 2012, ha nem hozol szerencsét és változást, jövőre nem jó véleménnyel leszek rólad!
Ja és a mottóm: Soha ne add fel!

2011. december 25., vasárnap
Avril Lavigne - When you're gone
Egy dal, ami most nagyon tetszik! Pedig nem is voltam Avril Lavigne rajongó, de ez a szám tényleg nagyon szép, és a videóóó......voltak olyanok, akik sírtak rajta:)
Ajándékok
Kedves olvasók! Remélem mindannyiotoknak nagyon szép volt a Szenteste, remélem mindenki sok szép ajándékot kapott!
Személy szerint én elmondhatom, hogy csupa olyan ajándékot kaptam, ami nagyon tetszik és amire nagyon vágytam! Köztük Ryia is, egy nagyon szép könyvel ajándékozott meg:
A szüleimtől pedig ezt a könyvet kaptam, amit nagyon imádok és már alig várom, hogy olvashassam:
Ha minden jól megy, teszek majd fel egy képet az ajándékaimról! Addig is újra boldog karácsonyt!
u.i. Remélem minden családtagnak vettetek valami szépet, mert tudjátok hogy mondják: Adni jobb, mint kapni! :)

2011. december 8., csütörtök
Születésnapi köszöntő
♥ Boldog Születésnapot Ian Somerhalder! ♥ Habár eddig nem voltál a kedvencem (a sok gonoszságod miatt a Vámpírnaplókban), most kezdek pozitívan állni hozzád! :) Az biztos, hogy remek színész vagy!
2011. november 19., szombat
2011. november 18., péntek
Angyalok
Most egy kis angyal misztikumot hoztam nektek! Remélem örömmel olvassátok majd, és sok új dolgot megtudtok!
A Bibliában az angyalok Isten küldöttei. A jó angyalok Isten akaratát adják hírül az embereknek és segítenek rajtuk. A Biblia szerint az angyalok Isten teremtményei, semmiféle megkülönbeztetett tiszteletet nem igényelnek. Az angyalok erejükre és hatalmukra nézve magasabbrendűek az embernél.
Maga a Sátán is angyal volt, a fény angyala, de fellázadt Isten ellen, emiatt egy mennyei háború veszteseként letaszíttatott Mihály arkangyal által a mennyből.
Az angyalokkal foglalkozó keresztény teológiai diszciplína, az angelológia szerint az angyaloknak nincs nemük, a zsidó hagyomány viszont hímneműeknek tartja őket. A Biblia szerint az angyalok teremtett, de a jövőt tekintve örökké létező, megsemmisíthetetlen, természetfölötti, szellemi lények, akik Istenhez és az emberekhez hasonlóan személyiséggel, vagyis intelligenciával, a beszédre való képességgel, érzelmekkel, akarattal és öntudattal rendelkeznek; szellemi testük van, képesek testben megjelenni a földi szférában, és így részt venni földi eseményekben.

Nagy kedvenc
Ez a dal szerintem mindenkinek megtetszik, ha egyszer meghallgatja. Én is teljesen rabja lettem. Egyébként hallhatjátok a Breaking Dawn 1 részében is! Igazi halhatatlan szerelemdal! Éljen Christina!
2011. november 17., csütörtök
Vámpírnaplók
Aki szereti a Vámpírnaplókat (mint én), annak itt egy kis ízelítő a 2.évad befejező részéből!
Élvezzétek:
http://www.youtube.com/watch?v=q6bXyo68sp0&feature=player_embedded

Úgy döntöttem, minden héten (ha lesz rá időm) felrakok egy dologról, érzelemről, önismeretről szóló kifejezés idézeteit, képeit, csakhogy jobban megismerkedjünk azzal a fogalommal. Remélem mindenki aki az oldalra téved kedvelni fogja ezt az újítást! Jó idézet olvasást!
Mai fogalomnak a szeretetet választottam!
Idézetek:
Sohasem vagyunk olyan védtelenek a szenvedéssel szemben, mint amikor szeretünk valakit, sosem vagyunk olyan gyámoltalanul boldogtalanok, mint mikor elvesztettük szeretetünk tárgyát vagy az ő szeretetét.
Az fél a szeretettől, aki nem szeret. A szeretetben az ember elfelejtkezik a félelemről. Olyan, mint a háború: csak a hátországban élők félnek, akik a fronton harcolnak, azok nem. Lépj előre, a legelső frontra.
Néha olyasvalakiket is szeretünk, akiket nem kellene. Vagy éppen nem a megfelelő időben szeretjük őket. Úgy vélem erről nem is tehetünk.
Szeretet nélkül az élet elviselhetetlen - de szeretet nélkül elviselhetetlenek vagyunk magunk is.
A horgony olyan személy vagy tárgy, amely a földhöz köt. A legjobb horgonyok józanul és erősen tartanak. Mély, tartós szeretet forrásai lehetnek.
Senkit sem gyűlölünk úgy, mint azt, akit szeretünk vagy szerettünk.
Mai fogalomnak a szeretetet választottam!
Idézetek:
Sohasem vagyunk olyan védtelenek a szenvedéssel szemben, mint amikor szeretünk valakit, sosem vagyunk olyan gyámoltalanul boldogtalanok, mint mikor elvesztettük szeretetünk tárgyát vagy az ő szeretetét.
Képek:
Szépséges borítók 4.
Meghoztam a következő borítót! Ez a könyv nagy kedvencem, letehetetlen! A története teljesen magával ragadó, nem lehet nem szeretni!
Ha már annyian megcsinálták (köztük Ryia is) a molyon, gondoltam én sem hagyhatom ki
Ha…
…évszak lennék– nyár
…hónap lennék– július
…a hét egy napja lennék– szombat
…a nap egy időpontja lennék– naplemente
…bolygó lennék– Neptunusz
…tengeri állat lennék— delfin
…berendezési tárgy lennék- masszázs fotel :)
…bűn lennék– falánkság
…folyadék lennék – szőlőlé
…drágakő lennék– ametiszt
…fa lennék– fűz
…madár lennék– kolibri
…virág lennék– orchidea
…időjárás lennék— napsütés
…mesefigura lennék— ezen sokáig kéne gondolkoznom
…hangszer lennék– gitár
…szárazföldi állat lennék– tigris
…szín lennék–királykék
…érzelem lennék – düh
…zöldség lennék–kukorica
…hang lennék— az eső hangja az ablakon
…elem lennék– föld
…zene lennék— pop
…dal lennék— valami lassú, mondjuk ez: Mandy Moore - Only hope
…film lennék— Séta a múltba
…könyv lennék – klasszikus regény: Elfújta a szél :)
…étel lennék – kínai kaja
…fűszer lennék – só
…hely lennék – virágos rét
…íz lennék – édes
…illat lennék – a kínai kaja illata:)))
…parfüm lennék – virágos
…hit lennék – a reménybe vetett hit
…testrész lennék – szem
…arckifejezés lennék – mosoly
…tanóra lennék – biológia
…mese lennék– A szépség és a szörnyeteg
…szám lennék – 11
…ruhadarab lennék – báli ruha :P
…ékszer lennék – fülbevaló
…kiegészítő lennék – sál
…szeretet megnyilvánulása lennék – ölelés
…rovar lennék – méhe
…gyümölcs lennék – cseresznye

2011. október 18., kedd
2011. október 16., vasárnap
Visszatérés!
Ryia, megint neked köszönhetem, hogy eszembe jutott egy fontos dolog. A blogom! Sok mindent köszönhetek neked, többek között azt is, hogy megszerettetted velem a könyveket ( a Harry Potterrel), és bevezettél a blogok világába. Tudnod kell, hogy nagyon hálás vagyok neked, és nálad jobb legjobb barátnőt elképzelni sem tudok. Habár vannak rigolyáid, amiktől legszívesebben a falba verném a fejem, de így vagy te a tökéletes barát, minden hibáddal együtt! Rád mindig számíthatok, meghallgatod minden bajom, és tudod kevés ember van, akinek én mindent elmondok. Igaz barát vagy, szeretlek! puszi♥ (remélem elolvasod ezt!)
Ajánlok neked néhány idézetet:
Egy igaz barát azt mondja, amit hallanunk kell, akkor is, ha az nem kellemes.
Barátok... azok, akik táplálják egymás reményeit. Nekik egyformán kedves a másik álma.
A barát valójában olyasvalaki, akit csupán hosszan tartó fizikai közelség révén ismertünk meg, és szükségképpen bizalmunkba, majd pedig szívünkbe fogadtunk.
Vannak emberek, akikről tudod, hogy soha senkinek nem akarnak rosszat, és örökké melletted állnak. Nem sok ilyen van. De azért akad néhány.
Tudod... akárhányszor is voltam gödörben, azért tudtam mindig kimászni, mert te végig figyeltél rám.
Ajánlok neked néhány idézetet:
Egy igaz barát azt mondja, amit hallanunk kell, akkor is, ha az nem kellemes.
2011. augusztus 10., szerda
2011. augusztus 7., vasárnap
Angol idézetek
Elhoztam nektek néhány kedvenc angol idézetem:D na jó, annyira nem is "néhány". de ezek a legjobbak!
I don't blame you for being you, but you can't blame me for hating it
I don't have to try to be happy when i'm with you ... it just happens Amikor veled vagyok nem kell azon fáradoznom hogy boldog legyek ... mert az vagyok
Forgiveness: such a simple word but so hard to do when you have been hurt.
Love is a serial killer - we're all just innocent victims.
A szerelem sorozatgyilkos, s mi mind ártatlan áldozatok vagyunk.

Nem hibáztatlak azért, mert önmagad vagy, de te sem hibáztathatsz engem azért, hogy én utálom ezt..
I can be nice only 1 person a day. And today isn't your day.
Csak egy emberhez tudok kedves lenni naponta, és ez nem a te napod

I'm not a perfect person, there's many thing I wish I didn't do
Nem vagyok tökéletes ember, sok dolog van, amit bár ne tettem volna meg

2 words guys hate. Don't & Stop. Unless you put them together.
2 szó van amit a srácok utálnak. A Ne és a Hagyd abba. Kivéve ha összerakod őket...

Whenever you are lonely, remember this truth: someone, somewhere is thinking of you ...
Bármikor, mikor magányos vagy, gondolj arra: valaki, valahol rád gondol...
He placed his head to hear her heart & whispered: this is my new fav' song
A fiú hallgatta a lány szívdobogását & azt suttogta: ez az új kedvenc dalom

If life gives you lemons, make lemonade!
Ha az élet citrommal kínál, csinálj belőle limonádét ;)

A life without love is like a
year without summer
Az élet szerelem nélkül olyan, mint egy év nyár nélkül!

A megbocsátás egy egyszerű szó, de annyira nehéz megtenni miközben megbántottak.
At this moment there are 6.470.818.671 people in the world. More than 6 billion souls. And sometimes .. all we need is one.
Ebben a percben 6.470.818.671 ember van a világon. Több mint 6 milliárd lélek. És néha mégis csak egyetlen egyre van szükségünk.

In 3 words I can explain what I've learned about life: it goes on.
Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább...

Smile! It's the second best thing you can do with your lips
Mosolyogj - ez a második legjobb dolog, amit az ajkaiddal tehetsz

Boys are like stars; there are a million out there, but only 1 will make your dream come true
A fiúk olyanok, mint a csillagok: millió van belőlük, de csak egy fogja valóra váltani az álmaidat

Live life how you want & not how the others want you to!
Úgy éld az életed, ahogyan te akarod, és ne úgy, ahogy mások akarják!

God made men first - because he had to do a rough draft before the masterpiece!
Isten először a férfit teremtette meg - de csak azért, mert szüksége volt egy piszkozatra a mestermű előtt

I'm broken, I'm alone, as days go by - my heart grows cold
Megtörtem, egyedül vagyok, és ahogy a napok telnek, a szívem kihűl ..

You broke my heart into 1000 pieces & you say it's because i deserve better?!
Ezer darabra törted a szívem, és azt mondod, csak mert "jobbat érdemlek" ?

We were given 2 hands to hold. 2 legs to walk. 2 eyes to see & 2 ears to listen. But why only 1 heart? Because the other 1 was given to someone else - we just have to find it
Két kéz adatott nekünk hogy szorítsunk. Két láb hogy járjunk. Két szem hogy lássunk és két fül hogy halljunk. De miért csak egy szív? Azért, mert a másikat egy másik embernek adták - nekünk csak meg kell találnunk ezt a másik embert.

2011. augusztus 6., szombat
Szépséges borítók 2.
Már hozom is a következő, gyönyörű könyvet! Nagyon elgondolkodtató, és egy kis misztikum és titokzatosság is árad belőle. A könyvet még nem olvastam, de a borító alapján biztos vagyok benne, hogy nagyon varázslatos egy könyv. Persze a könyveket nem a borító alapján választjuk meg.
Szépséges borítók 1.
Úgy döntöttem, hogy mindig ki fogom rakni egy-egy könyv szép borítóját. Annyira gyönyörűek vannak, amik egyszerűen magukkal ragadnak, hogy ezt nektek is látnotok kell.
Elsőként Andrea Cremer - Nightshade c. könyvének a borítóját szeretném bemutatni. Szerintem gyönyörű a külseje, de a történet is magával ragadó:D

2011. június 7., kedd
Stephenie Meyer: Eclipse
Kedvenc Idézetek
Jobban szeretsz, mint ahogy megérdemlem. (523.o.)
A helyes dolog nem mindig nyilvánvaló. Néha a helyes dolog talán az, ami valaki más szerint helytelen.
Szerelmes voltam belé, de nem annyira, hogy ez mindent megváltoztasson: csak ahhoz volt elég, hogy mindkettőnket meggyötörjön.
Én őt magát szeretem! Nem azért, mert szép, és főleg nem azért, mert gazdag (...). Sokkal jobban örülnék, ha nem lenne egyik sem. Akkor legalább egy kicsit kiegyenlítődne a köztünk lévő különbség, de attól még mindig ő lenne a leggyöngédebb, legönzetlenebb, legokosabb és legrendesebb lény, akivel valaha is találkoztam. (119.o.)
Csak azért nem mondom, hogy te vagy életem szerelme, mert azt remélem, hogy sokkal hosszabb ideig foglak szeretni. Mondjuk inkább úgy, hogy te vagy a létezésem szerelme. (153.o.)
A gyűlölet szenvedélyes érzés. (341.o.)
A szépség átok is lehet, nemcsak áldás. (173.o.)
Lehet, hogy te elég bátor és elég erős vagy hozzá, hogy nélkülem élj, ha úgy gondolod, hogy így a legjobb. De én sose bírnék ennyire önfeláldozó lenni. Nekem veled kell lennem. Csak így tudok élni. (618.o.)
Olyan nehéz leírni, hogy miről is van szó. Egyáltalán nem olyan, mint a szerelem első látásra. Inkább, mint... mint a gravitáció. Ha meglátod azt a valakit, akkor egyszerre nem a tömegvonzás ereje köt a földhöz többé. Hanem ő. És többé semmi más nem számít, csak ő. Egyszerűen mindent megtennél, bármivé lennél az ő kedvéért... Azzá válsz, amire neki a legnagyobb szüksége van: a védelmezője leszel vagy a szerelmese, a barátja vagy a testvére. (186.o.)

William Shakespeare: Rómeó és Júlia
Idézetek:
Szólj újra, fényes angyal, mert az éjben
Fejem fölött nekem oly glóriás vagy,
Akár a mennyek szárnyas hírnöke,
A visszatorpanó, döbbent halandók
Fehéren-égre-ámuló szemének,
Míg nézik őt, hogy száll a lusta felhőn,
A lég hullámain és elvitorláz.
A méz is csömörletes, mihelyt túlontúl-édes.
Lehed mézét kiszívta a Halál,
De nincs hatalma a szépségeden.
Szilaj gyönyörnek vége is szilaj,
Lázába pusztul el, mint tűz s a lőpor,
Mely csókolódzva hal meg.

2011. május 28., szombat
Angyalok
Angyalok
Az elmúlt néhány évszázad természettudományos, materialista világképe tagadta az angyalok létezését, az emberiség népei mégis mindig, minden korban tudták, hitték, tapasztalták, hogy vannak ilyen lények. A Szentírás pedig elsõ könyvétõl az utolsóig egységesen állítja létezésüket, és mély betekintést ad természetrajzukba. Az angyalok tér által nem korlátozott, az emberi élettel nem összemérhető élettartamú, öntudatos, az embernél nagyobb tudású, de nem mindentudó élő valóságok.
I. Angyaltörténelem
Kultúránkban az angyali jelenések három hullámát különíthetjük el.
1. A bibliai időket, amelyekben pátriárkák, próféták, látóemberek találkoztak angyalokkal. A Biblia több mint 300 helyen említi őket.
2. A középkort, amikor szenteknek, látnokoknak jelentek meg és teológusok rendszerezték őket.
3. A 18. századtól napjainkig, amikor egyre több ember számol be angyalélményekről.
Bibliai idők
A biblia angyaljelenéseivel kapcsolatban legközelebb Maimonides véleménye áll hozzám, aki szerint az angyaljelenések látomások révén történtek, akkor is, amikor a szent iratok erről külön említést nem tettek. A legnevezetesebb angyaljelenések egyike az Ábrahámot meglátogató három angyal ... A zsidók pusztai bolyongásakor Isten vezérlő angyalt rendelt eléjük, akinek a kabalisták a nevét is megfejtették a malaki=küldött, Isten küldötte szó betűcseréjével Mikáelként. A szent sátor szentek szentjének két kerub alakja hajolt védőn a
Énok könyve is nevén nevezi az angyalokat: Azázel volt a "hét" bukott angyalok vezére, míg a bolygók angyalai ilyen neveken szerepeltek:
Uriel, a "Tartarosz fölé helyezett angyal"
Rafael, "aki az emberek minden betegsége fölött uralkodik",
Mikáel, "az Isten népe fölé helyezett angyal",
Gábriel, "A Paradicsom őrzője",
Ráguel, "aki bosszút áll a bukott angyalok világán",
Fánuel, "aki a gonosz szellemeket távoltartja, hogy ne léphessenek a Szellemek Urához és ne vádolhassák a Földön élőket", és
Istáriel, aki figyelmeztette Noét.
Ez a konkrét angyalismeret a babiloni fogság után fellépő fordulat: miután a zsidóság az Egyistenhez már szorosan kötődött, megismerhette a közte és az ember közötti lényeket is.

2011. május 6., péntek
Ha szivárványt akarsz látni, el kell viselned az esőt...
2011. április 26., kedd
Néhány kedves idézet Az utolsó dalból:
Nem vagyunk tökéletesek. Egyikünk sem az. Hibákat követünk el. Tönkreteszünk dolgokat, de aztán megbocsátunk és továbblépünk.
A szerelem törékeny, mi pedig nem vigyázunk rá eléggé, csak próbálunk úgy átevickélni az életen, hogy reméljük, ez a törékeny dolog ellenáll minden csapásnak.
A zene és a szerelem boldoggá tesznek.
A szerelem törékeny, mi pedig nem vigyázunk rá eléggé, csak próbálunk úgy átevickélni az életen, hogy reméljük, ez a törékeny dolog ellenáll minden csapásnak.
Nicholas Sparks legújabb könyve egyszerre két ember megható történetét hozza közel hozzánk: egy lányét és egy apáét. A lány regénye kamaszkori lázadásról, barátságról, az első szerelem öröméről és fájdalmáról, az apáé egy házasság kudarcáról, a gyerekek iránti feltétlen szeretetről szól. Az elvált Steve a nyári szünidőt gyermekeivel tölti tengerparti szülővárosában. Jonah, a kisfia boldog, hogy újra együtt lehetnek, de Ronnie, a nagylány, aki három éve nem áll szóba apjával, megbántottnak és csalódottnak érzi magát a kényszerű utazás miatt. Apja embersége, a kettejüket összekötő zenei tehetség, egy dal és egy titok segíti őket abban, hogy újra egymásra találhassanak. A megrázó történetet baljós sejtelmek és közössé váló álmok alakítják.
Az utolsó dal mégiscsak egy szerelmesregény; arról az érzésről szól, amely először gyújtja meg a szívet, boldogságot és kétségeket szül, és van olyan erős, hogy két fiatalt összekössön.
Néhány idézet a könyvből:
Időbe telik megtalálni azt az egyet, aki éppannyira érdekes számomra, mint én az ő számára.
Hiába mondjuk ki a szavakat, mert még ha igazak is, akkor sem tudják megváltoztatni az elkerülhetetlent, legfeljebb csak annyit érhetünk el velük, hogy jobban érezzük magunkat.
Az élet (...) pontosan olyan, mint egy dal. Az eleje rejtély, a vége megerősítés, de a közepe az, ahol az érzelmek rejtőznek, amely megérinti az embert.
Én nagyon szeretem ezt a könyvet, ez a kedvencem, és mindenkinek ajánlom, mert nagy tanulsággal szolgál.

Az emberek nem változnak. Amit egyszer megszeretnek, azt mindig szeretni fogják, még ha nem is tudják az okát.
Az élet (...) pontosan olyan, mint egy dal. Az eleje rejtély, a vége megerősítés, de a közepe az, ahol az érzelmek rejtőznek, amely megérinti az embert.
Én nagyon szeretem ezt a könyvet, ez a kedvencem, és mindenkinek ajánlom, mert nagy tanulsággal szolgál.
2011. április 21., csütörtök
Ezt a 2 könyvet mindenkinek ajánlom, aki szeret olvasni!
Kevesen ismerik Morgan Drake igazi nevét – de sokan rettegnek a Tengeri Farkastól, a félelmet nem ismerő kalóztól, aki foglyul ejtett és angol hajókon szolgálatra kényszerített amerikai tengerészeket szabadít ki. Egy gyönyörű újságírónő elhatározza, hogy akár élete, ártatlansága és szíve kockáztatása árán is feltárja a titkot, amit Morgan Drake elszántan próbál leplezni…
Stonehurst hercegének gyönyörű, fogadott leánya, Heather Duval elhatározza, hogy a huszonegyedik születésnapjára kapott pompás birtok irányítását a kezébe veszi. Minden adottsága megvan ehhez, és különben is jobban szeret a tarka mezőkön bolyongani, mint
részt venni a zajos társasági életben. Valami megfoghatatlan szomorúság felhőzi a lelkét, amelynek eredetéről nincsenek pontos emlékei. Békés magányába egy szép napon betoppan egy fiatalember, aki Damien Tremayne-nek nevezi magát, és intézőnk jelentkezik a birtokra. Heather nyugalmának vége szakad; a jóképű szellemes és vonzó férfi rabul ejti a szívét. Damient sem hagyja hidegen a lány elragadó szépsége és különös bája, pedig nem azért érkezett a birtokra, hogy szerelmes legyen. Titokban a bátyja
rejtélyes halála után nyomoz, és a szálak Heather Duvalhoz vezetnek. Sötét titkok és veszélyes igazságok lappanganak a lány körül, melyekről neki sejtelme nincs. A vágy és a végzet egymás karjába hatja őket, de előbb szembe kell nézniük mindazzal a
gonoszsággal, ami a múltból föltámadva fenyegeti őket.

2011. április 11., hétfő
Ryia, ezt neked küldöm...Jó olvasást!!!
A Bika nő jellemvonásai
A Bika jegy női szülötte nagyon jó barát, de ellenségnek annál veszélyesebb. Intuitív intelligenciája és veleszületett ravaszsága révén mindig ő győzedelmeskedik.
Gyakorlatias és idealista egyszerre, aki hamar uralja a környezetét. Kitartóan és körültekintően képes kialakítani a baráti körét, megalapozni életterét. Különös érzékkel képes felismerni saját hibáit, mérsékelni önmagát.
Mindig pontosan tudja mit akar, de mert impulzív és csökönyös olykor nem megfontoltan cselekszik. ám ha valóban nagyon akar valamit, azt minden áron eléri: fenyeget, zsarol, sír, válogatás nélkül minden fegyvert felhasznál, ezért olykor kellemetlenné válik. Lélekjelenléte viszont nem valami nagyszerű, ezért a Bika nő könnyen becsapható. Mindig ösztönösen megérzi viszont ha valaki nem őszinte hozzá. Bátran támaszkodhat a saját érzékeire. A Bika nő szereti a luxust, az aranyat és általában az ékszert, de ügyesen tudja rendezni az anyagiakat. Képes csinosan öltözködni kevés pénzből is. Jó háziasszony, s mert szeret enni, hajlamos az elhízásra.
A Bika nő temperamentuma
A Bika nő ismerni akarja az életet. Nem a plátói szerelem híve. Kiváló társalgási készsége mindig emlékezetessé teszi a vele való beszélgetéseket. Bár hamar felfortyan mindenen, ügyesen türtőzteti magát. érdekessége, hogy ha elérte célját és biztonságban érzi magát, végül kihuny minden érdeklődése és hajlamos ellustulni.
Jellemző tulajdonságai: Célorientált, birtoklási vágy, flegmatikusság, makacsság, konzervativizmus, kényelmesség, ingerlékenység, következetesség, vidámság jellemzi.

2011. április 9., szombat
Mi is a szerelem?
Van szavatossága? Vajon egy idő után lejár és elromlik, akár egy joghurt? Vagy talán egy örökké erős és megtörhetetlen kötelék?
Megvallom nekem elég nehéz olyasmiről írni, amit még nem tapasztaltam meg. Azt nem mondom, hogy nem érdekelt senki sem, mert ez hazugság lenne. 7 éves koromban éreztem úgy először, hogy kedvelek egy fiút. Talán szerettem is. Folyton rágondoltam,amint megláttam izgatott lettem. Képzeld, még egy szerelmes levelet is írtam neki, persze név nélkül, és letettem a padjára. Direkt csúnyán írtam, nehogy felismerje az írásomat. Ravasz vagyok, mi?
Persze, ahogy a fiúktól az megszokott, úgy ezt a fiút sem érdekelte különösebben, hogy ki írt neki levelet. Én végig figyeltem az arcát, miközben olvasta a levelemet. Sajnos, már nem emlékszem, mi állt benne. És mit vettem észre az arcán? Hülyén vigyorgott, és a barátjától kérdezte, hogy ki írhatta neki a levelet, Arra gondolt, valamelyik alsós lehet, engem számításba sem vett. Egy idő után rájöttem, hogy én soha nem érdekeltem, valójában a legjobb barátnőm tetszett neki. Irónikus nem? Én meg az ő barátjának tetszettem, aki marha félénk volt, egy szót sem mert szólni hozzám. Gondolom, most azt gondolod, akkor honnan tudtam, hogy tetszem neki? Egyszerű! Ő mondta meg! Ő, akiért 4 éven keresztül odavoltam, és aki engem észre sem vett. Próbáltam elfelejteni, de hogy tudtam volna, mikor minden nap a közelemben volt? Sehogy.
Egy idő után sikerült, elfelejtettem. És biztos lehettem benne, hogy így van, mert kb 2 éve újra találkoztam vele, és semmit sem éreztem, már nem is érdekelt. Hát igen, ez volt az első szerelemnek mondható érzésem.
12 évesen újra tetszett egy fiú, de jobban, mint a többi. Teljesen elvarázsolt a kék szeme, de ahogyan azt már megszoktam, ő sem vett észre. Mit ne mondjak, nem vagyok egy modell alkat, így megértem a srácot, miért nem vett észre. Ez nem tartott sokáig, pár hónap után csitult bennem az érzés iránta.
Nap, mint nap gyalog járok haza, és mit ne mondjak, megakad néhány srácon a szemem, nem tagadom, de már azt is megszoktam, hogy nem vesznek észre. És engem ez már nem is érdekel.
Összegezve, arra jöttem rá, hogy a szerelem nem nekem való, lehet, hogy én tudnék szeretni, de kizárt, hogy én valaha is szerelmet váltsak ki egy fiúból. Az teljességgel kizárt.
Nem hiszek az igaz szerelemben, és soha nem is fogok.

2011. április 5., kedd
Vajon egy pillantás elég ahhoz, hogy felforduljon körülötted a világ?
Mert Ő rámnézett, hacsak egy röpke pillanatra is, de rámnézett. A pillantásunk találkozott, a szemében pedig kiváncsiságot vettem észre, de ezt nem tudhatom biztosra. Gyors pillanat volt, amit egy rövid Szia követett, majd el is ment. De ez az egy perc nekem a világot jelentette!

2011. április 4., hétfő
Nem akarok többé már tökéletes lenni! Elfogadtam magam, úgy, ahogy Isten teremtett. Mit is tehetnék ellene? Az akarattal nem szállhatok szembe!
Minden megtévesztett eddig, az emberi érzelmek, a tévé, a sztárok, a hülye divat tippjeikkel. Kinek kellenek?
Nem számít már, hogy milyen vagyok, aki igazán szeret elfogad úgy, ahogy vagyok, Eddig sem számított senki véleménye, ezután mégúgyse fog. Nem akarok többé megfelelni, mert az fárasztó. Senki sem tökéletes, és ez így jó!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)